Non Plus Ultra

Ugyan még nincsen tűzhelyem az új lakásban (most éppen a hűtőszerelő igen találékony káromkodása biztosít alapzajt, a gázszerelő meg késik, affene), de már elkezdtem azon gondolkodni, hogy mivel is avatom fel a sütőt. Aztán az is eszembe jutott (mert halk morajlással bekapcsolt a fűtés - ehhez is hozzá kell szokni még, nem úgy aludni át az éjszakát, mint egy csecsemő: két-háromóránként zokogva ébredni), hogy közeledik a karácsony, érdemes elővenni a Non Plus Ultra receptjét és lélekben felkészülni az elkészítésével járó macerára. Állandó olvasóim (hö) emlékezhetnek a macerafaktor kifejezésre: egy darab sütemény elkészítésére fordított idő elosztva az elfogyasztáshoz szükséges idővel. És éppen a Non Plus Ultra miatt kellett kitalálnom ezt a mértéket, hogy megindokoljam, miért is csak évente egyszer vágom a fejszémet ebbe a mókába. Tavaly másfélszeres adagot készítettem (3 tojásból), így 283 darab süti lett, és ezt azért tudom, mert valamivel meg kellett magyaráznom, hogy hogy a pitlibe töltöttem én öt órát a konyhában csak emiatt.  Tehát az egy darab elkészítésére szánt idő 63,6 másodperc, az elfogyasztás 2 másodperc, azaz a macerafaktor 31,8. Nálam ezzel csúcstartó.
Az elkészítésről elöljáróban annyit, hogy omlós tésztával dolgozunk, így minden hozzávaló legyen alaposan behűtve. Kézzel minél kevesebbet érjünk hozzá, és nyújtásnál alaposan lisztezzük be a gyúródeszkát (vagy asztallapot) és a sodrófát is. A habnál viszont törekedjünk a szobahőmérsékletre.

Légkeveréses 175 fokon 10-12 perc

Hozzávalók

A tésztához:
2 tojás sárgája
20 dkg vaj
20 dkg liszt
5 dkg kristálycukor (éppen csak hogy fellazítsa a lisztet, tehát előre keverjük el vele)

Ahogy már megszoktuk a különféle pitéknél, gyorsan dolgozzuk össze a hozzávalókat (ha van robotgépünk, érdemes azzal), kézzel még moccantsunk rajta kettőt, majd folpackba csomagolva tegyük be a hűtőbe minimum félórára. Minél kevésbé válik ki a glutén, annál jobban járunk. Emlékeztetőül: a kelt tésztáknál éppen az a cél, hogy kiváljon a glutén, ezért dagasztjuk, mozgatjuk sokat, az omlós tésztáknál pedig pont az ellenkezője a cél. A kötelező pihentetés után egyszerre csak a tészta negyedével dolgozzunk, a maradékot tegyük vissza a hűtőbe. 2-3 milliméter vastagságúra nyújtsuk, majd 2-3 centi átmérőjű szaggatóval vágjuk ki a kis lapokat. Sülés közben majd minimálisat fog csak nőni a tészta, így pakolhatjuk őket közelebb is egymáshoz. A szeletelt kenyér óta az egyik legnagyobb találmány az előre felvágott sütőpapír, melegen ajánlom a használatát. De még mielőtt kisütnénk, ne feledkezzünk meg a tojáshabról!

A habhoz:
2 tojás fehérje
18 dkg porcukor
1 csomag vaníliáscukor, vagy egy teáskanálnyi kivonat
pár csepp citromlé, ecet, vagy borkősav

A habot nem is annyira verjük, mint inkább kavarjuk. Húszegynéhány év tapasztalata arra megtanított, hogy érdemes félkeményedésig verni magasa fokozaton, majd alacsony fokozaton hozzáverni a porcukrot négy-öt részletben. Ha túl merevre verjük ugyanis (ami a porcukor mennyiségét tekintve egyébként nagyjából kizárt), nehezebb lesz szétcsepegtetni a tésztalapocskákon. Az elkészült habot aztán tehetnénk habzsákba, de nekem sokkal kényelmesebb és precízebb, ha két teáskanállal dolgozom. A bal kezemben lévő kiskanalat merítem a habba, majd a jobb kezemben lévő kiskanállal tolok le róla annyit, hogy a tésztalapot háromötödéig/kétharmadáig befedje. Sülés közben egy kicsit szétterül ugyanis, az meg csak rajtunk múlik, hogy olyat szeretnénk, hogy a hab teljesen elfedje a tésztát, vagy nem - én speciel azt szeretem, ha egy kicsit kilóg.  A tészta.
A sütésnél arra ügyeljünk, hogy legalább három tepsi legyen már előkészítve, mire betoljuk az elsőt sülni. Továbbá, hiába melegítettük elő a sütőt, az első utáni tepsik már gyorsabban fognak sülni. És végül még egy apró trükk: amikor már éppen csak két perc van hátra, nyissuk ki két másodpercre a sütő ajtaját félig, hogy a sütés közben keletkező gőz távozhasson, így kisebb a valószínűsége, hogy az elkészült darabok tetejéről leugrik a hab. Bár ha leugrik, azt meg megehetjük mi.
A kisült, kihűlt sütiket kettesével ragasszuk össze baracklekvárral. Kényelmesebb, ha botmixerrel szétcsapatjuk egy kicsit, hogy homogén legyen. Egy teáskanalat merítsünk a lekvárba, az egyik sütivel húzzunk le egy kicsit róla, majd a másik sütit kis csavarással rögzítsük rajta, így egyenletesebben eloszlik a lekvár a két réteg között.

Befejezésül egy kép a tavalyi NPU-maratonról - csak hogy lássátok, nagyjából mennyi helyre lesz szükségetek.

Lúdláb torta

Nem, nem eredeti, viszont könnyített recept - meg aztán csokoládés, habos, születésnapi, elfogyott így is, úgy is. Aktuális történet viszont, hogy éppen most estem át életem első autóbalesetén, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt annyira rossz élmény. Egyrészt bebizonyosodott, hogy tényleg jobb félni, mint megijedni, mert én nagyon félek az autóktól, jogosítványom sincs éppen ezért (no meg azért, mert a magam lehetséges, sőt valószínű bénázása egy teljesen üres úton még csak-csak emészthető kondíció, de a többi autós hülyeségéért már kockázatot vállalni nemigen merek). Állandó félelemben ülök az autóban, bárki vezet (vannak, akik mellett nem fog el halálfélelem, ez a maximum), így, mikor most életemben először vettem részt autóbalesetben - na jó, koccanásban, de a látványos, kipördülős fajtából - annyira elbűvölt az események egymásutánisága, hogy megijedni eszembe se jutott (meg aztán, halálfélelmet fokozni eleve nem könnyű feladat). Senkinek nem lett baja a bosszúságon, meg az ijedségen kívül, ráadásul egyhamar elborítottak minden résztvevőt (beleértve a rendőröket) az adminisztrációs teendők, ami kifejezettem nyugtató hatással lett a kedélyekre. Ha díjat lehetne kapni a civilizált autóbalesetért, akkor a díjátadó beszédben mindenképpen megemlíteném a rendőröket, mert egyrészt nagyon délceg, helyre legényeket sikerült kifognunk, másrészt mindenben nagyon kedvesen, profin segítettek; a közeli lakberendezési bolt tulajdonosát, aki azon túl, hogy letöltötte és kinyomtatta, meg fénymásolta a kárbejelentő lapot, csak azért maradt nyitva tovább még két órát, hogy az üzletben ücsörögve, nyugodtan ki tudjuk tölteni a papírokat; és végül, nem de nem utolsósorban a vétlen autó sofőrjét, aki nagyon kedves volt, bár a szája büdös.
És most, hogy így kicsodálkoztam magam a dolgok alakulásán, következzék a lúdláb torta receptje.

28 cm átmérőjű tortaformában, légkeveréses 175 fokon 25-30 perc

Hozzávalók a tortaalaphoz:

(minden hozzávaló legyen szobahőmérsékletű)
6 tojás kettéválasztva (sárgája-fehérje)
10 dkg vaj
20 dkg cukor
20 dkg liszt
2 púpozott evőkanál kakaópor
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 teáskanál kivonat
1 csipet só
pár csepp citromlé, vagy ecet

A vajat a cukorral, majd az egyenként hozzáadott tojássárgájákkal addig keverjük, míg egy kicsit meg nem lágyul és selymesen fényes, egynemű lesz. Egy pár csepp citromlével, vagy ecettel keményre felverjük a tojásfehérjét, majd a kakaóporral elvegyített liszttel felváltva óvatosan hozzáforgatjuk a vajas-cukros alaphoz. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Hozzávalók a krémhez (előző nap érdemes elkészíteni):

8 dl habtejszín (min. 30%)
5 dkg porcukor
25 dkg jó minőségű étcsokoládé (min. 60%)
két evőkanál sütőrum (ízlés szerint)
vanília (1 tasak, vagy 1 teáskanálnyi kivonat)
2 bögrényi lecsöpögtetett meggybefőtt (ízlés szerint)

Felhevítjük a cukorral elkevert tejszínt (nem kell forrásig, de majdnem), és a darabokra tört csokira öntjük, majd pár perc várakozás után ráérős mozdulatokkal egyneművé kavarjuk. Ha nem nagyon akarózna a csokinak felolvadnia, tegyük a keveréket vízfürdő fölé (lágyan fortyogó vízre gondolok). Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd tegyük be egy éjszakára (de minimum 4 órára) a hűtőbe. Azt már tudjuk, hogy tejszínt csak úgy érdemes felverni, ha az nagyon hideg (ellenkező esetben sosem áll össze), sőt, ha nagyon biztosra akarunk menni, a habverőket is tegyük be hűtőbe. Minimum öt percig verjük elektromos habverővel a csokis tejszínt, majd adjuk hozzá a rumot. Ha szeretnénk a krémmel díszíteni a tortát, ennél a lépésnél tegyünk félre 2-3 evőkanálnyit. Végül forgassuk a krémbe a meggyet, és oszlassuk el a kihűlt tésztalap tetején.
Mehet vissza a hűtőbe az egész egy jó félórára-órára, legvégül kanyarítsuk a tetejére a csokimázat:

20 dkg étcsokoládé
6 evőkanál étolaj

A csokit vízfürdő fölött, vagy mikróban olvasszuk fel, keverjük hozzá az olajat, majd oszlassuk el a torta tetején. Ízlés szerint díszítsük maradék meggybefőttel vagy koktélcseresznyével és a félretett krémmel.

Tálalásról csak annyit, hogy hamar meglágyul a tejszínes krém, így érdemes a tortát az utolsó pillanatig hűtőben tartani.

Csészényi csokitorta (csokoládés cupcake)

Beköszöntött az ősz (közhely 1), lassabban száradnak a ruhák (közhely 2), az embernek ilyenkor kedve támad (közhely 3) egy-két szelet csokitortára (sajnos nem eléggé közhely). De ha már eljutottunk odáig, hogy háromig számoljunk, legalább ennyire lesz nagy kihívás csokis cupcake-et sütni. Arról, hogy mi is a cupcake, már értekeztünk korábban (értekeztünk, hö!), és mivel azóta sem sikerült jobb magyarítást találnom erre a süteményfajtára, egyezzünk ki egy olyanban, hogy mostantól a "csészényi XXtorta" cupcake-et takar. Hogy rímeljen, tegyük hozzá, hogy Chészényi István volt a legnagyobb magyar. Akinek ettől a szánalmas poéntól felfordult a gyomra, gyorsan nyugtassa meg az idegeit egy kis sütögetéssel.

Légkeveréses 160 fokon 18-20 perc

Hozzávalók:

10 dkg liszt
30 g kakaópor
2 teáskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg cukor
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tojás
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 evőkanálnyi kivonat
1,2 dl tej

A lisztet, kakapóport, sütőport, és a sót egy evőkanálnyi cukorral keverd el. Habosítsd fel a vajat a maradék cukorral, majd keverd hozzá egyenként a tojásokat. Nem kell túl sokat teketóriázni, ez nem torta. Kisebb adagban ha sül, nem kell annyira parázni azon, hogy megfelelő stabilitást biztosítsunk a tésztának azzal, hogy nagyon alaposan keverjük el a zsiradékot a cukorral és a tojással. Felváltva adjuk hozzá a lisztes keveréket és a tejet, osszuk szét az előkészített 12 muffinkapszliban (ilyen szép színes papírkosárkákat a DM-ben lehet kapni olykor-olykor), majd süssük tűpróbáig.
Ha kisültek a tortácskák, pár perc állás után helyezzük át őket egy rácsra, így nem csapódik le a pára a muffintálca mélyedéseiben és nem áznak át a kapszlik. Jó félóra kell ahhoz, hogy teljesen kihűljenek, csak ekkor álljunk neki a diszítésnek az alábbi keverékkel:

10 dkg jó minőségű étcsokoládé (amit önmagában is szívesen megennél)
12 dkg porcukor
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 evőkanálnyi kivonat

Keverjük habosra a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá az előzőleg vízfürdő felett, vagy mikróban megolvasztott, aztán szobahőmérsékletűre visszahűtött csokit. Ügyeskedjük a krémet habzsákba, és szórakoztassuk el magunkat a díszítéssel, vagy egyszerűen fogjunk egy kenőkést, és azzal kenjük meg a sütemények tetejét.

Arról, hogy hogyan együnk cupcake-et úriemberek/úrihölgyek módjára, itt egy kis tanvideó. Hálistennek ez a süti van olyan finom, hogy érdemes vele gyakorolni.

Citromos kevert piskóta

Az első sütemény, amit önállóan sütöttem - egy egyébként nagyon rossz szakácskönyvből: az még hagyján, hogy néhány lépést és hozzávalót valahogy sikerült kihagyni a receptek többségéből, de ahol a fordító a szódabikarbónát nátronnak fordítja, a szerkesztő meg még helyben is hagyja ezt a hülyeséget... szóval óvakodj a kisalakú, keményfedeles szakácskönyv-sorozattól, mert ugyan szép képek vannak benne, de ha nincs elég tapasztalatod, hogy rájöjj a turpisságra, akkor nagyon rossz élményeid lesznek.
A fentiek ellenére a citromos kevert piskóta  tényleg nagyon egyszerű recept, érdemes az alapvető hozzávalók arányait megtanulni, és aztán lehet variálni mindenféle ízben.

Légkeveréses 175 fokon 45-50 perc

Hozzávalók:

4 tojás
1,5 dl étolaj
1,5 dl tejföl
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 teáskanál kivonat
2 citrom héja
1 citrom leve
(a másik citrom levére a mázhoz lesz szükség)

20 dkg cukor
20 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
1 csipet só

Összekeverjük külön-külön a száraz és nedves hozzávalókat, majd a két keveréket összevegyítjük - nyugodtan dolgozzunk kézi habverővel, vagy fakanállal, csak semmi fakszni.
Kivajazott-kilisztezett 22-24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük a tésztát, majd az előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Ha elkészült a piskóta, hagyjuk a formában, egy pálcikával szurkáljuk meg, és még forrón öntsük le az alábbi sziruppal:

3 evőkanál porcukor
a másik citrom leve

A keveréket hevítsük fel, majd hagyjuk gyöngyözve forrni 4-5 percig.

Ne aggódj, a tészta magába fogja szívni az összes szirupot, és tálalásig nem is kell babrálnod vele: csak hagyd teljesen kihűlni a sütőformában. Kifejezetten ajánlom ezt a receptet kezdőknek, mert semmiféle technikai tudás nem kell az elkészítéshez. Általában előfordul, hogy a sütés közben felreped a tészta, de emiatt nem kell aggódni.

Csokoládés-körtés pite

Mivel szegény kis ámítógépem zörögni, meg lassulni kezdett, hálni járt belé a lélek, hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy megkockáztatom az újratelepítést. Az előző alkalommal ez egy félnapos tortúra volt, mert elnémult szegénykém, és csak hosszas keresés után sikerült rájönnöm a megoldásra a gugli, és valami Oleg nevű jóakaró segítségével, aki pont olyan kitekert módon írta le a probléma megoldását, mint amilyen kitekert módon én megfogalmaztam a kérdést. Lélekben tehát felkészültem az újratelepítéssel járó lelki terhekre, és azt találtam ki, hogy közben sütök is valamit, mert ha a végül felrobbantom a gépemet (ez sajnos az én technikai felkészültségemet ismerve teljesen reális elképzelés), legalább vígasztalásul lesz finomság. Nagy öröm és büszkeség töltött el, amikor éppen egyszerre indult el a felújított ámítógép (csilingelt is, tehát van hang!) és készült el a sütemény.

Légkeveréses 175 fokon 40-45 perc, 22-24 centi átmérőjű piteformában

Hozzávalók:

4 darab keményebb körte
1 liter víz
20 dkg cukor
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 teáskanál kivonat
(pár csepp citromlét is tettem a vízbe, hogy szép fehérek maradjanak a körték)

A tészta:
12 dkg hideg vaj
18 dkg liszt
10 dkg cukor
1 hideg tojás felverve
(ha nagyon száraz lenne a tészta, egy-két csepp jeges vízzel javíthatunk rajta)

20 dkg jó minőségű csokoládé
2 dl habtejszín
5 dkg cukor
1 egész tojás  + egy tojássárgája
1 csomag vaníliáscukor, vagy 1 teáskanál kivonat (el is maradhat - én legalábbis elfelejtettem)

A körtéket meghámozzuk, elfelezzük, kivágjuk a magházat, majd az enyhén forrásban lévő vízben 10-15 perc alatt megpároljuk. Hogy elmerüljenek a körték, egy darab sütőpapírral tudjuk őket lenyomni.

Miközben a körték hűlnek, elkészítjük a pitetésztát a szokásos módon. Én mostanra már arra a következtetésre jutottam, hogy a tészta összeállítását követően rögtön kinyújtom, és kibélelem a formát - jobban kezelhető így, kevésbé törik, szebben formázható. A kibélelt formát aztán minimum félórára a hűtő legfelső polcára teszem.

A krémhez felforrósítom a tejszínt a cukorral, és amikor már éppen elkezdett forrni, ráöntöm az összetört csokira. Pár percig állni hagyom, majd ráérős mozdulatokkal (mert a ganache összeállását, kifényesedését nézni, érezni nagyon szeretem) egyneművé kavarom a krémet. Hagyom langyosra hűlni, majd raccsolva temperálom a felvert tojással és tojássárgájával: 2-3 evőkanálnyit a tojáshoz adok, összekeverem, majd ezt öntöm vissza a maradék ganache-hoz.

A körtéket vékonyra felvágom (vékony pengéjű kést 60 fokban tartva, azaz szinte csak a hegyével vágva nem fognak elmozdulni egymástól a szeletek), majd nagy körültekintéssel (mert béna vagyok az ilyesmihez) elhelyezem őket a kihűlt tésztán. Tenyérrel a szélesebb végétől indulva kicsit szétnyomom a szeleteket, hogy szépen egymásra feküdjenek.

A csokikrémet szétöntöm a körték körül, hogy azért látsszon, hogy mit is eszünk, majd előmelegített sütőben addig hagyom, míg a sütemény széle aranybarnára nem sült.
A kelletlenül kivárt hűlési idő lejárta után megszórom porcukorral (akár), majd a körtéket egy kis barack-, vagy narancslekvárral megkenem, hogy szép fényt kapjanak.
Gyakrabban kellene számítógépen ügyködnöm, mert ez a süti már megint nagyon jó lett.

Ápdét: nekem nagyon elnyomta a csoki íze a körtéét, így legközelebb azt hiszem, fele tejcsokival csinálom, meg a körte főzővizébe egy narancs héját beledobom, hogy kiegyenlítettebbek legyenek az ízek. Másrészről meg a tojás miatt ez a tészta azért hamarabb is sül ám, úgyhogy 40 perc bőven elég neki.

Répatorta és répatortácska

Azt az egy dolgot felejtettem el a Sacher tortás történettel kapcsolatban, hogy miután nem találtam meg a nővéremnek a likőrös osztrák torta receptjét, megegyeztünk egy répatortában. Sajnos a tortáról egyetlen kép készült (amin még egyben van), mert olyan viharos gyorsasággal fogyott el, hogy mire udvari fényképészünk (nagyobbik öcsém) elfogyasztotta a maga adagját, és előkapta a négydimenziós gépét, a tortának már csak hűlt helye maradt. De semmi gond, úgyis van ennek a répatortának egy cupcake változata, így következzék a recept mindkettőhöz.
Elöljáróban a cupcake-ről annyit, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez nem "bögrés süti", nem is muffin, hanem apró tortácska. A muffinhoz képest az alapvető különbségek: a tésztája sokkal könnyebb (a muffin erőtartalékolásra jó, azt a funkciót tölti be, mint nálunk az útravaló pogácsa), és nem púpos, inkább lapos, mégpedig azért, hogy a kötelező tortakrém szépen elférjen a tetején (a muffinon nem jellemző a krém, legfeljebb a máz). Tehát a cupcake nem más, mint egy háromfalatos tortaszelet.

Répatortácska (Répás cupcake)

175 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20-25 perc

Hozzávalók:
18 dkg liszt
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1 teáskanál fahéj (ízlés szerint szerecsedió, gyömbér, szegfűbors is mehet mellé)
5 dkg durvára őrölt dióféle (dió, mandula, mogyoró, én speciel pekándióval játszottam, és félretettem 1-2 evőkanálnyit díszítéshez)
2 tojás (szobahőmérsékleten)
14 dkg cukor (én 2 rész barnacukor, 1 rész kristálycukorral csinálom)
1,5 dl étolaj
1 csomag vaníliáscukor, vagy teáskanálnyi kivonat
22 dkg finomra reszelt répa
1,5 dl almapüré (egy közepes méretű alma nagyon finomra reszelve - ugyanennyi pürésített ananásszal is lehet, vagy akár el is maradhat - ezesetben a sütési idő 3-4 perccel megrövidül)

A krémhez:
25 dkg porcukor
5 dkg vaj
10-15 dkg mascarpone sajt, vagy egy doboz Philadelphia
vanília, citromlé ízlés szerint, esetleg mandulalikőr, narancsaroma, bármi

A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, sóval, a fűszerekkel és a dióval. A tojásokat a cukorral habosra verjük. Vékony sugárban hozzáadjuk az olajat, azzal még 1-2 percig tovább verjük. Hozzákeverjük a reszelt répát, az almapürét, végül a lisztes keveréket. A kapszlival kibélelt muffintálca mélyedéseibe egyenletesen eloszlatjuk a tésztát (2/3 magasságig - nekem így 16 darab lett, tehát két tálcára fért csak rá), és kisütjük. Az olaj, a répa és az almapüré miatt nagyon finom, nedves marad a tésztája, két-három nap alatt sem szárad ki. Ezt nem azért mondom, mert ne fogyna el, hanem azért, mert a tűpróba nem fog működni, inkább ujjbeggyel próbáljuk, hogy kisült-e. Nem tudom leírni pontosan, hogy milyen hangot kell hallanunk, de 30 percnél tovább ne süssük.

Ha megsült, hagyjuk teljesen kihűlni. A krémhez a vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a mascarponét, vagy krémsajtot, ízesítjük, és kész. Ha túl lágy, cukorral, és/vagy krémsajttal erősíthetjük, ha túl kemény, pár csepp tejjel javíthatunk az állagán. Kiskanállal, vagy habzsákkal díszítsük fel a tortácskákat, ha maradt még egy kis őrölt dió, szórjuk a tetejére.

Répatorta

2 darab, 22 centi átmérőjű sütőformához
175 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 30-35 perc

Hozzávalók:

10 dkg pirított, durvára őrölt dióféle (szerintem a pekán a tuti)
26 dkg liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1,5 teáskanál sütőpor
2 teáskanál fahéj (vagy a fele ízlés szerint szerecsedió, gyömbér, szegfűbors)
4 tojás
30 dkg cukor (fele, kétharmada lehet barna akár)
2,5 dl olaj
2 csomag vaníliáscukor, vagy 2 teáskanálnyi kivonat
35 dkg reszelt répa
2-2,5 dl almapüré, vagy ananászpüré - teljesen opcionális: ha teszünk bele, 5 perccel tovább süssük

Az elkészítése teljesen megegyezik a cupcake-ével, két dologra ügyeljünk: A sütőformákat alaposan vajazzuk-lisztezzük ki, az aljukra tegyünk akár sütőpapírt is. A legszebb akkor lesz a tészta, ha a tojásokat a cukorral addig verjük, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt, és a keverék szinte teljesen ki nem fehéredett.
Teljesen hűtsd ki a kisült tortalapokat, majd vagy simán a kettő közé, meg a tetejére tegyél krémet, vagy akár ketté is vághatod mindkettőt, és akkor négyszintes tortát építhetsz magadnak. Vagy a nővérednek. Így is, úgy is el fog fogyni.

Tortakrémnek azt találtam ki, hogy fél kiló mascarponét két tábla olvasztott fehércsokival meg porcukorral keverek össze, hozzáforgatok két deci habtejszínt, és mindenki örül. Valószínűleg már kissé öregecske volt a mascarpone, mert ahogy hozzáöntöttem a szobahőmérsékletűre visszahűtött olvasztott csokit, kicsapta a mascarponét, és az hagyján, hogy kitúrósodott, engedett vagy két deci levet is. A felvert tejszín hozzáforgatása sem segített rajta. Ha veled neadjisten előfordulna ilyesmi, ne csüggedj, vegyél elő 10 dkg szobahőmérsékletű vajat és keverd habosra 25 dkg porcukorral. Csepegtesd le a mascarponés rémséget, és keverd hozzá a cukros vajhoz. Ízesítsd egy kis citromlével, vagy narancsaromával. Gyönyörű krémed lesz, de tényleg: nagyon szépen fed, még díszíteni is lehet vele - nekem legalábbis nagyon bejött.

Sacher torta

Szeptember közeledtével elmélázom a valószínűsíthető tényen, hogy apáink-anyáink szilveszter környékén mindig nagyon egymásra találhattak, mert a szeptemberi születésnapok száma feltűnően magas. Ilyenkor aztán fő az ember feje, hogy a havi születésnapokra szánt keretből hogyan is ünnepelje meg minden rokonát és ismerősét. Amióta sütés-főzésre adtam a fejem, egyszerűbb is a dolgom, meg nehezebb is: nővérem születésnapjára két remek tortát is sikerült sütnöm - az meg még hátravan ugyan, hogy azt kapja, amit kért (húsz évvel ezelőtt Karintiában evett valami likőrös dolgot, de kétheti guglizgatás után sem sikerült ráakadnom a megfelelő receptre), de nagyon jó lett mindkettő. Első körben az a hír járta, hogy nővérkém a Sacher tortának fog a legjobban örülni, és mivel sikerült a sarki boltban háromszáz jó magyar forintért találnom 90%-os csokoládét, én is reménykedni kezdtem. Gugli segítségével átolvastam vagy ötven receptet, míg végül rátaláltam a tutira.
A legenda szerint kisbarátunk, Sacher, tizenhat évesen találta ki ezt a tortát, amikor a főcukrász, aki mellett segédként tanulta a szakmát, megbetegedett, Metternich kancellárnak meg éppen ekkor valami csokitortához jött meg a kedve.
Ha figyelmesen olvasod a receptet, és mondjuk összeveted a csokis piskóta elkészítésével, láthatod, hogy szegény Sacher vagy nem tudta, hogy mit csinál, vagy elbénázta az egészet: az meg már a gasztronómia csodája, hogy a sok bénázásból valami miatt mégis nagyon jó dolog született.
Lelki szemeink előtt tehát jelenjen meg az ifjú cukrászsegéd, talán éppen a fikát keresgéli a bal orrlyukában, amikor megérkezik a lovas futár, hogy a kancellárnak csokoládétortát, de izibe! Főcukrász sehol, a segédek sorsot húznak, hogy ki vállalkozzon az öngyilkos feladatra, és főhősünk húzza a rövidebbet. Neki is lát a klasszikus, olvasztott csokoládéval fűszerezett vajas piskótának, és ez az a délután, amikor megdöntik a hosszútávú káromkodás világrekordját.

Hozzávalók:
140 g puha vaj
110 g porcukor
1/2 vaníliarúd belseje, vagy 1 teáskanál kivonat
6 szobahőmérsékletű tojás szétválasztva
130 g jó minőségű csokoládé (min. 70%)
110 g kristálycukor
140 g liszt
200 g baracklekvár

(mivel tortáról beszélünk, igyekezzünk mindent a lehető legpontosabban kimérni)

A csokoládét darabokra törjük, és vízfürdő fölött (vagy mikróban, abcúg!) felolvasztjuk. Szobahőmérsékletűre visszahűtjük, azaz levesszük s vízfürdőről, és a felhasználásig békén hagyjuk.
Egy 22 centi átmérőjű kapcsos, kerek tortaformának fedjük be az alját sütőpapírral, majd alaposan vajazzuk-lisztezzük ki.

A szobahőmérsékletű vajat a porcukorral fehéredésig keverjük - minél tovább verjük, annál jobb - kézi mixerrel ez jó öt perc. Egyesével adjuk hozzá a tojássárgákat, és további jó öt, de inkább hét percig keverjük: a tojássárgája először megmerevíti a vajas krémet, de aztán egyszerre megfolyósodik, és selymesen krémes állagúvá válik. Tehát minimum addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem olvad. Ha már nagyon elfáradt a karunk a kézimixer tartásában, jusson eszünkbe kisbarátunk, akinek mindezt habverővel kellett abszolválnia - alaphangon egy félórás műveletről beszélünk, nem is csoda, ha ennyi bénázás követte az műveletet.
Átváltunk egy keverőlapátra, és a cukros-tojásos keverékhez adjuk a vaníliát és az olvasztott csokoládét. Ha még forró a csoki, kicsaphatja a tojást, ezért kellett békén hagynunk egy tíz percre, de úgy általában jegyezzük meg az alapszabályt: tortakészítésnél mindig minden legyen szobahőmérsékletű.
A kristálycukorral verjük fel a tojásfehérjét (nem kell überkeményre), és nagyon-NAGYON óvatosan, max. három adagban forgassuk hozzá a tojássárgás alaphoz, miközben a lisztet is hozzászitáljuk. Szitáljuk. Ó igen.
Öntsük az előkészített tortaformába, majd toljuk be az előmelegített sütőbe. Az első tíz percre résnyire hagyjuk nyitva a sütőt (egy fakanál nyelével tökéletesen ki tudjuk támasztani az ajtót) - na ez az a lépés, ami kisbarátunknak tuti, hogy véletlenül alakult csak így. Lelki szemeink előtt felmerülhet, amint a klasszikus, osztrák "Pitschába! Pötschöm!" kiáltásokkal kommentálta, hogy valamelyik idióta kolléga nyitva hagyta a sütő ajtaját. De ha már így járt, további ötven percig sütötte a tortalapot, majd amikor ujjbegyével ellenőrizte, és megfelelő ellenállást tapasztalt, kivette a sütőből. Negyedórás várakozás után óvatosan kiszabadította a formából, majd kissé elkeseredve vette észre, hogy mivel piskótát készített, nem sütőporos kevert tésztát, a tortalap nem lett egyenes, a közepén kialakult egy púp. "Ein Puhp! Ein Puhp! Baßßuschkultsch!" felfordította hát a tortalapot, hogy a tészta súlya visszatolja a púpot. Úgy félóra múlva pedig visszatette az egészet a formába, és ott hűtötte ki teljesen, hogy a tortalap szép, egyenletesre merevedjen.
Miután a tortalap teljesen kihűlt, jött rá, hogy a tészta olyan sűrűre és nehézre sült, hogy ha bármilyen krémet megpróbálna a felvágott torta lapjai közé tenni, a rétegek saját súlya kitolná azt, és lehet, hogy finom lesz, de hogy randa, az biztos. De valami ízesítés csak kell, mert ennyi csokiíz önmagában már sok! Mit tehetett mást, mint vízszintesen kettészelte a tortát (így jött rá, hogy a tészta állaga miatt az egész nagyon jól faragható, így a púpmaradékot is szépen le tudta szelni a tetejéről különösebb morzsálódás nélkül), a lapokat megkente a felforrósított baracklekvárral, majd a megkent lapokat egymásra pakolta.
Ekkor jutott eszébe, hogy valamivel csak be kéne fedni a tortát, vagy díszíteni, bánta is ő, csak legyen valami. A maradék baracklekvárral körbekente ugyan a torta oldalát és tetejét, de ettől nem lett szebb.
Mivel díszítsünk csokitortát? Hát a jó öreg ganache-sal: 200 ml zsíros tejszínt felforrósítunk, ráöntjük 200 g csokoládéra, elkeverjük, hagyjuk egy negyedórát hűlni, hogy besűrűsödjön, majd ráöntjük bármire. Örülünk. Főhősünk is ezt tette volna legszívesebben, de aztán akkorát ordított, hogy ijedve röppentek fel a morzsákra odaszokott verebek: elfogyott a tejszín.
Lovas futár indult a piacra, de Sacher barátunknak egyre fogyott az ideje: ahhoz, hogy fel lehessen szolgálni, a máznak teljesen meg kell merevednie, ehhez meg idő kell, és a tejszín biztosan nem érkezik meg időben (vagy valami hasonló okfejtés, így hirtelenjében ezt sikerült kitalálnom). Így hát ezt találta ki:

200 g kristálycukor
125 ml víz
150 g csokoládé

A cukorból és vízből szirupot főzünk: állandó keverés mellett felforraljuk, majd 5-6 percig gyöngyözve forraljuk. Levesszük a tűzről, és hagyjuk, hogy visszahűljön egy pár percet, majd a vízfürdő fölé állított, darabokra tört csokira öntjük. Szépen elkeverjük, hogy teljesen egynemű legyen. Ha túl sűrű lenne, egy kis vízzel lazítsuk, ha túlságosan folyik, kevergessük még egy ideig a vízfürdőn. Tarsuk észben, hogy a máz nagyon gyorsan megmerevedik, már miközben a torta tetejére öntjük, ezért inkább folyósabb legyen, mint sűrű (én ezt nem tudtam, nem is lett egyenes a máz, na de majd legközelebb).

És éppen a torta felvágásának pillanatában megérkezett a tejszín. "Backer, hát ezt nem hiszem el!" - üvöltött fel az ifjú Sacher, majd az esélytelenek zavarbaejtő nyugalmával, viszont cukor nélkül felverte a tejszínt, és azt is feltálalta a torta mellé.

Ha figyelmesen követjük a receptet, nagyon finom tortánk lesz: nehéz, dekadens, mégis vidám, főleg, ha eszünkbe jut, hogy az első Sacher torta elkészítése kutyalacafaca ahhoz képest, ami a második Sacher torta sütését kísérhette: ha nem pontosan úgy bénázod el a közönséges csokitortát, ahogy kisbarátunk tette, abból csak egy rossz torta lesz, nem Sacher.