Van néhány olyan főzéssel kapcsolatos szó és kifejezés, ami nagyon szerencsétlenre sikeredett (ld. halványító zeller, rumaroma, fakanál), az egyik legigazságtalanabb mind közül az égetett tészta. Az eredeti kifejezés a francia pâte à choux, ami nagyon-nagyon szabad fordításban jelenthetne káposztás tésztát, merthogy az égetett tésztából készített puffancsok emlékeztethetnének akár káposztafejekre is. Égetésről természetesen szó sincs, csak nagyon magas hőmérsékleten való sütésről. A tészta macerafaktora meglepően alacsony. A macerafaktor egy teljesen légből kapott mértékegység, az egy darab elkészítése és elfogyasztása közben eltelt, másodpercben mért idő aránya. Például a non plus ultra macerafaktora 150, azaz 150 másodperc az egy darab elkészítésére fordított idő, míg megenni csupán 1 pillanat - hát ezért nem csinálunk non plus ultrát, csak évente egyszer. Égetett tésztát viszont nagyon is érdemes, mert kevés hozzávaló, kis odafigyelés, egy közepesen jó sütő kell csak hozzá, a felhasználását tekintve pedig a variációk száma szinte végtelen. Az égetett tészta nem más ugyanis, csak egy meglehetősen íztelen burok különféle finom töltelékek számára. A legolcsóbb megoldás persze az, ha egy kanállal faljuk fel a maradék pudingot, tejszínhabot, fűszeres sajtkrémet, de az nem lenne annyira elegáns, így melegen ajánlom az égetett tészta elkészítésének kitanulását.
200 fok légkeveréses sütőben, 15-20 perc
Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
10 dkg liszt
10 dkg vaj
1 dl folyadék (ami lehet víz is, tej is, vagy fele-fele)
3 tojás
Felforraljuk a folyadékot a vajjal, beleszórjuk a lisztet, és addig főzzük-kavarjuk, míg el nem válik az edény falától, és nagyjából egy darabbá áll össze a massza (ez nagyjából 2-3 perc). Lehúzzuk a tűzhelyről, átöntjük egy keverőtálba, kicsit széthúzzuk, hogy hűljön. A következő lépésben kezdjük el hozzákeverni a nyers tojást, így fontos, hogy a tészta ne legyen annyira forró, hogy rögtön kicsapja a tojásfehérjét. A tojásokat mindig egyesével adjuk hozzá, a következőt akkor, amikor az előző már teljesen elkeveredett. Nem nagyon lehet elrontani, ha csak egy kicsit is odafigyeltünk (és mondjuk a biztonság kedvéért előzetesen megnéztünk néhány tanvideót a jutyúbon), nyúlós, mégis stabil, fényes, sárga tésztát kapunk. Ragadni fog. Rá se rántsunk. Ügyeskedjük bele egy habzsákba, puttyogtassunk 2-3 cm átmérőjű halmokat sütőpapírral borított tepsire, ügyeljünk arra, hogy elég hely maradjon a puffancsok között, mert minimum kétszeresére nőnek. A hegyes kis csücsköt, ami akkor alakul ki, amikor a habzsákot elszakítjuk a kinyomott halomtól, nedves kézzel toljuk vissza, hogy ne égjen meg. Előmelegített sütőben, a sütőajtó nyitogatásától magunkat visszafogva süssük szép pirosra.
Miután kisültek a puffancsok, még forrón egy evőpálcikával, vagy más egzotikus eszközzel szúrjunk lyukat mindegyik aljára, és fejjel lefelé hagyjuk teljesen kihűlni őket. Erra azért van szükség, hogy a sütés közben keletkezett gőz, ami eddig a pontig olyan jó szolgálatot tett a tészta megnövesztésében, távozhasson a kialakult üregből, és ne áztassa el a tésztát, miután kihűlt. Természetesen, ha a krémet nem egy csöves habzsákkal akarod betolni, hanem olyat szeretnél, mint a képviselőfánk, akkor a felszúrás helyett tökéletes, ha levágod a puffancsok tetejét.
Miután kihűltek, tetszés szerint töltsd meg a puffancsokat bármivel. Én a mini cheesecake sütése után maradt 25 dkg krémsajthoz kevertem apróra vágott snidlinget, belereszeltem egy kisebb gerezd fokhagymát, némi sót és borsot, és a szúrt lyukakon át habzsák segítségével töltöttem meg a sütit. De már most gondolkozom egy citromkrémes-tejszínhabos kombón (citromkrémhez a recept a mini cheesecake-nél), vagy működhet akár egy olyan is, hogy hidegen kikeverhető mogyorós Aranka krém bele, és forró karamellel vékonyan megcsíkozni a tetejét, vagy vaníliás tejszínhabbal megtölteni, forró csokimázzal leönteni, bármi, bármi, bármi jó!