2012. augusztus 11., szombat

Sörös csirkecomb


Igazából csak példát akartam mutatni az egyetemista albérletes főzésre, mert csirkecombba befektetni azért megoldható havonta legalább egyszer, sör meg fokhagyma minden felsőoktatás alatt álló ember konyhájában akad, a salátához való paradicsomot-paprikát, lilahagymát pedig anyukától, nagymamától kapjuk (ugyanezen logika alapján van minden egyetemista polcán legalább egy üveg baracklekvár). Kétszáz fokra felfűthető sütőnk meg ha nincs, akkor nem egyetemista albérletben lakunk, hanem kényszerszálláson. Ebben az esetben sürgősen költözzünk el.

200 fokon 50-60 perc

Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
1 fej fokhagyma
1-1,5 dl sör
1-2 evőkanál olaj
só, bors ízlés szerint

A megtisztított, alsó-felső combra szétválasztott csirkedarabokat sózzuk-borsozzuk. A sütőtál alján szétkenjük a zsiradékot. A húst betesszük a sütőtálba (kezdetben mondjuk bőrével lefelé), körészórjuk a pucolatlan fokhagymagerezdeket. Felöntjük a sörrel, betesszük az előmelegített sütőbe. Félidőben megforgatjuk a húsokat, a vége felé kenegetjük egy kicsit a levével, hogy szép piros legyen. Közben jobb megoldás híján sörözünk.
A salátához tetszés szerint zöldségeket vágunk, sózzuk, borsozzuk, meglötyböljük egy kis olajjal. Hűtőben hagyjuk összeérni.
Ha randi végett főzünk, lehet a kisült fokhagymagerezdekből kevés ügyességgel virágfélét formázni. Ha nem vagyunk biztosak a főzőtudományunkban, a randipartnert előbb itassuk le, majd tálaljunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...