Mogyoróvajas csokoládétorta

Merthogy megint szülinap, ráadásul nagyon kedves baráté, ilyenkor az ember nem veszi fél vállról a tortakészítést. A cél az volt, hogy elronthatatlan legyen, meg különleges, meg nagyon finom. Az egyetlen hibája ennek a tortának, hogy eszetlenül tömény, illetve ez is csak akkor áll fenn, ha nem áll rendelkezésre elegendő semlegesítő  (alkohol vagy tej, esetleg önuralom). De hiába, így is alig fogyott el a fele (ami persze inkább annak volt köszönhető, hogy akadt erős konkurencia egy habos-citromos piskótatorta személyében), így a koktélbárt ránk záró kedves fenntartó-gárda is kapott pár szeletet. És ízlett nekik. És minden rendben volt.

A tortalaphoz:

Az olajozott jeges lejtőn hátszélben is mindig tökéletes kakaós-tejfölös kuglófot sütöttem meg erre a célra egy 22 centi átmérőjű kapcsos tortaformában. A hozzávalók menyiségén azon túl, hogy kétszeres menyiségű kakaóport tettem bele, nem is változtattam. Hogy rendesen átsüljön a közepe anélkül, hogy az alja megégne (a kuglófformának ugyanis középen is van sütőfelülete, a tortaformának meg nincs), 170 fokon sütöttem egy és negyed órát - türelem kell hozzá, meg egy jó hosszú fogpiszkáló (sőt, hurkapálca), de mint mindig, jó lesz.
Miután kézmelegre hűlt, három szeletre vágtam, majd félórácskára betettem a mélyhűtőbe, hogy a tortakrém felkenéséhez elég tömörek, merevek legyenek a szeletek, és kevesebb legyen a kósza morzsa. Ez a mélyhűtős trükk azért is jó, mert hamarabb összeáll így az egész torta, ha a lapok belülről is hűtik.

A tortakrémhez:

40 dkg krémsajt (Philadelphia például)
15 dkg vaj
60 dkg porcukor
25 dkg mogyoróvaj
1 csomag vaníliáscukor, vagy teáskanálnyi kivonat

Tudom én, hogy a porcukor mennyisége elborzaszthat (én is szörnyülködtem egy kicsit), de ne felejtsük el, hogy háromlapos tortáról beszélünk, és ha azt akarjuk, hogy igazán szép legyen, a felszín bevonásához használjunk két réteget.
A szobahőmérsékletű vajat keverjük el a szintén szobahőmérsékletű krémsajttal. Olyat még nem láttam, hogy ennél a lépésnél a krémsajt, legyen akár mascarpone, ne dobna egy hátast, és ne izzadna ki magából két pohárnyi vizet, de ne ijedj meg! Pont azért kell ez a töménytelen mennyiségű porcukor (mellesleg az eredeti recept 75 dekát ír, úgyhogy egy szavad sem lehet), hogy felszívja a nedvességet, és stabilizálja a krém szerkezetét. Végül keverjük hozzá a vaníliát és a szobahőmérsékletű mogyoróvajat.

Ha nincs (márpedig miért is lenne) forgatható tortaállványod, érdemes egy olyan felületen végezni a díszítést, amit körbe tudsz járni. Először töltsd meg a lapokat, majd a külső felületre vigyél fel egy vékonyabb réteget, hogy megállítsd az összes kószáló morzsát, és betömd az esetleges felületi hibákat. Egy jó órán át hűtsd ezután, hogy megfelelő merevségű alapot kapj a végleges díszítő réteg felviteléhez.

És azért nem árt megnézni egy-két tanvideót a youtube-on a tortadíszítés rejtelmeiről, ha másért nem azért, hogy lásd, hogy a profiknak is mennyi időbe, meg türelembe kerül a tökéletes torta elkészítése - ne csüggedj hát, amikor másfél óra bénázást követően a tortád éppenhogy "csinos". 

Díszítéshez a maradék krémből csilagcsöves habzsákból körítettem rá cifrát, a csokipasztillákat pedig áttörölgettem egy kevés étolajjal megnedvesített papírtörlővel, hogy egyrészt elmúljon a szürkeségük, másészt szép fényesek legyenek.

Nagyon másnaposan ébredtem, és azóta is bánom, hogy nem hoztam el a maradékot, mert lehet, hogy a májam, epém örül, hogy nem eszem ebből a tortából többet, de az íze, haj, az nagyon hiányzik.