A minap olvastam egy érdekes cikket, ami szerint előbb-utóbb maga az idő is elfogy, minden megáll, és vége lesz a világnak. Általános nézet szerint ez kevesebb, mint 4 milliárd év múlva bekövetkezik, vagy akár az is lehet, hogy már a holnap is elmarad. Erről eszembe jutott a másfél kiló ömlesztett sajt. Mert az nem fogy. Csak az idő.
Lucabarátném azt tanácsolta, hogy spenóttal, pimaszul sok fokhagymával, remek rakott-tészta szószt lehetne a sajtkrémből csinálni, de mivel spenót a héten már volt, azt találtam ki, hogy ezeket szöntyörögtetem össze közepes tűzön:
1-2 evőkanál olivaolaj (vagy ami akad)
3 gerezd fokhagyma összezúzva
1/2 csomó petrezselyem apróra vágva
2 kis natúr lében tonhalkonzerv
2 tubus ömlesztett sajt (avagy, ha másfél kilós adaggal játszol, akkor 3 púpozott evőkanál)
bors (a hal meg a sajt elég sós)
késhegynyi cayenne-paprika (aki cayenne borsnak mondja, azt vágjátok tarkón)
Kifőtt spagettire öntöttem, megkóstoltam, megszórtam kapribogyóval, és amikor ettől sem lett sokkal jobb, felderengett az alábbi történet:
Jóanyám szeret metamorf-főzőcskét játszani, aminek az a lényege, hogy ami vasárnap levesbe főtt marha, az hétfőn pecsenye, kedden tésztaszósz, szerdán gombóctöltelék képében jelenik meg az asztalon. Amikor mindez a fagyasztó leolvasztása környékén történik, anyám minden kreativitását összeszedve rotyogtat, szöntyörögtet, kavar, habar és ránt, majd némi lelkiismeretfurdalással feltálal valamit. Apám ilyenkor, hogy példát mutasson elkényeztetett, égedelem kölkeinek, jól megszedi a tányérját. Leszegett fejjel, némán, kazalnyi szemöldöke mögé bújva az utolsó cseppig megeszi a főzedvényt. Leteszi a kanalat, tekintetét anyámra veti, majd csendesen ennyit mond:
- Ágnes... Miattam... ilyet... még egyszer... nem köll csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése