Lassan jön a tavasz, és hogy meggyorsítsam az érkezését, ilyentájban kezdem el kiüríteni a mélyhűtőt. A Birodalom visszavág kezdő jeleneteit idéző kétfiókos tárhely leginkább konyhai naplóként szolgál - az akkurátusan felcimkézett zacskók képet adnak a múltról és alapot szolgáltatnak a jövőhöz: a húsvéti csülökfőzésből visszamaradt lé lencsefőzelékhez lesz jó, a karácsonyi kókuszos kocka kisült tésztája angolos pudingként végzi majd, az anyámtól elkunyerált dámvadcomb pedig emlékeztet, hogy előbb-utóbb ki kellene okoskodni a vadhúspácolás és knédlikészítés rejtelmeit.
És aztán ott a spenót. Bóti, spáros, téglaformájú: emlékeztet arra, hogy gyerekkoromban hogy utáltam, és vártam, hogy majd ha egyszer felnövök, kezemben legyen végre a döntés, és ne kelljen megennem. A spenót megkedvelésekor jöttem rá, hogy már nem vagyok gyerek, és amikor majd a kelkáposztafőzelék is felkerül az ehető ételek listájára, az már a vég kezdete lesz.
Közben megfőztem a saját változatú spenótot:
1 doboz/zacskó fagyasztott spenót
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál liszt
1 dl habtejszín (ne nézzél csúnyán, a csízkék-készítésből maradt, tejföl is jó, vagy joghurt, főzőtejszín, igazából bármi)
Miközben olvasztjuk a spenótot, apróra vágjuk a fokhagymát, hozzátesszük a cucchoz. A lisztet elkeverjük a tejszínnel, a habarást sózzuk, borsozzuk. Hozzáöntjük a fellfort spenóthoz, elkeverjük. Én kerámialapos tűzhellyel játszom, így elzártam, lefedtem, otthagytam, a maradékhőn besűrűsödik szépen. Egy blogposzt megírása pont elég idő.
Mérjük ki egy sötétlila tálkába, mert az szép, rázzuk meg a tejszínes dobozt, mert hátha maradt az alján pár csepp, fényképezzük le, együk jó étvággyal.
Közben akár eszünkbe is juthat, hogy azért nem vagyunk még olyan öregek: a sóskát még mindig sokkal jobban szeretjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése