2012. március 12., hétfő

Ananászos fordított



Amióta kiderült, hogy a friss ananász és én nem vagyunk a legjobb barátok - ne érts félre, imádom a friss ananászt, egészséges is, de ha két kockánál többet eszem, egy félnapig olyan érzés, mintha a Bádogemberrel csókolóztam volna, az arcom erre meg úgy eltorzul-zöldül, mintha én lennék a nyugati Boszorkány - nagyjából minden kísérlet ugyanúgy végződik. Malaszttal Teljes vagy én beszerzünk egy-két leértékelt, éretlen friss ananászt, három napig várjuk, hogy beérjen, elfeledkezünk róla, aztán pont, mielőtt az a döntés is megérne, hogy kidobjuk a francba, elkészül az Ananászos Fordított. Voltaképpen szívünk mélyén eleve ezt a sorsot szánjuk az ananásznak, de modern nők vagyunk, persze, hogy egy ideig eljátszunk a gondolattal, hogy egészségesen fogunk élni, grillezett csirkemell mellé gránátalmás-mézes-ananászos salátával koronázzuk meg a napot, majd véletlenül összetalálkozunk Ryan Goslinggal és Tom Hardyval, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Légkeveréses 175 C - 35-40 perc 

Hozzávalók:
10 dkg olvasztott vaj
20 dkg barnacukor (a legjobb abból az egészen sötét fajtából)
2 kisebb ananász, vagy 1 ananászkonzerv

20 dkg liszt
1 cs sütőpor
1/2 teáskanál só
1/2 teáskanál fahéj
5 dkg aprított mandula (abszolúte elmaradhat)
1 citrom reszelt héja
2 nagyobb tojás (szobahőmérsékleten)
15 dkg kristálycukor
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
175 ml tej
1 tk vaníliakivonat vagy 1 cs vaníliáscukor

Az olvasztott vajat összekeverjük a barnacukorral és a sütőforma alján egyenletesen eloszlatjuk. A tetejére kerül az ananász: hogy szép legyen, az ananászszeletek közepéből a legkisebb pogácsaszaggatómmal kivágtam a torzsát, majd a kevésbé szép szeleteket tépkedtem apróra, és kitöltöttem a közöket - ha ehhez nincs kedved, csak vágd darabokra az ananászt, és kirakózz egy jót. Az eredmény ugyan nem lesz olyan szép, mint egy bajor kastély látképe, de sokkal finomabb.
A tésztához a száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, só, fahéj, citromhéj) egy tálkában összekeverjük (érdemes egy habverővel fellazítani, ettől könnyebb lesz a tészta). A tojást a cukorral és a szobahőmérsékletű vajjal habosra keverjük (bár olyanról is hallottunk már, aki a vajat barnára pirította, hagyta visszahűlni egy kicsit, majd így adta a tojásos-cukros keverékhez - állítólag a pirított vaj íze újabb mélységeket kölcsönöz a sütinek, de nálam ez már raccsolva főzés kategória).
A tojásos-cukros-vajas keverékhez harmadolva hozzákeverjük a lisztes keveréket felváltva a tejjel, majd a végén adjuk hozzá a darabolt mandulát. Ekkor már nem kell habverő, egy fakanállal tökéletes munkát végezhetünk. Az eredmény egy piskótatészta lágyságú cucc lesz, amit egyenletesen oszlassunk el az ananász tetején. Légkeveréses 175 fokon süssük tűpróbáig (35-40 perc).
Miután kivettük a sütőből, óvatosan válasszuk el a tésztát a sütőforma falától, majd előre jól átgondolt módszerrel fordítsuk át az egészet egy tortatálra: a tortatálat tegyük a sütőforma tetejére, egyik kezünkkel nyúljunk a sütőforma alá (igen, ez az a kéz, amire érdemes sütőkesztyűt húzni), a másik kezünkkel szorítsuk rá a tortatálra úgy, hogy a két kéz egy síkban legyen, majd határozott mozdulattal fordítsuk át az egészet. Azért fontos előre elgondolni, hogy pontosan mit csinálsz, esetleg érdemes főpróbát is tartani a levegőben, mert az ananász alá öntött barnacukor ekkorra már nagyon-NAGYON forró olvadt karamellé sült, tehát ha nagyon elbénázod, az fájni fog.
A neheze most jön: jó 20 percet érdemes várni, hogy langyosra hűljön, és leválaszthasd az első szeletet, de ha még él benned a rebellis szellem, még forrón tegyél a tányérodra egy darabot, és tetézd meg egy gombóc vaníliafagyival.
A legjobb, a leges-legjobb dolog ebben a sütiben nem a roppanósra párolódott édeskés-savanykás ananász, nem a könnyű, fűszeres, puha tészta, hanem amikor eljutsz a szelet külső széléhez, ott vár egy falatnyi ropogós, ananászlével oltott karamellréteg. Ez az a pillanat, amikor hangosan kezdesz el ujjongani, hogy mit neked egészséges élet, Ryan Gosling, Tom Hardy, egye meg a fene az egészet, amíg ilyen finomat tudsz sütni.


4 megjegyzés:

  1. Évek óta keresem azt a bizonyos, igazi klasszikus fordított süti receptjét. A Tiéd remekül néz ki, azt hiszem, megpróbálom. Mennyire nehéz a tésztája?
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tészta nagyon egyszerű, semmi különösebb odafigyelés nem kell hozzá - de érdemes a tojást és a vajat is szobahőmérsékletűre hozni. Az ilyen kevert tésztáknál előfordulhat, hogy a cukorral habosra kevert vaj már nem tud mit kezdeni a tojással (főleg, ha nagyobb tojásokkal dolgozunk), és kitúrósodik a keverékünk, de ettől nem kell félni, majd a liszt összeántja a tésztát, és ha még mindig nem lenne egyenletes, majd sütés közben helyrerázódnak a dolgok.
      Sok sikert, és jó étvágyat!

      Törlés
  2. Köszi, ez biztató, de úgy értettem, hogy mennyire tömör vagy levegős :-).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahahaha - elég lett volna a hosszas fenti magyarázat helyett annyit írnom, hogy egyáltalán nem, így ki sem derült volna a félreértés. Szóval nem tömör :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...